Ebből balhé lesz: Jakupcsek Gabriella kitálalt Ördög Nóráról és Liptai Claudiáról



 Jakupcsek Gabriella ha tehetné, és visszamehetne az időben, már más pályát választana magának.


Jakupcsek Gabriella az utóbbi időben nem nyilatkozott sokat a magánéletéről és a tévés pályafutásáról sem, viszont legutóbb elárulta, miért érezte úgy, hogy el kell titkolnia az 5. hónapig a terhességét. Az édesanya félt, mert tudta, hogy kiírják őt a Mokkából, de nem szülési szabadságra, hanem rögtön az egész műsorból és ez be is igazolódott. Mint fogalmazott, Emmánál elengedte a karrierjét.


„Tudtam, hogy kiírnak a műsorból, így is lett...” – Jakupcsek Gabriella az ötödik hónapig titkolta, hogy terhes


A műsorvezető visszatekintve, ha másképp csinálhatná, talán nem ezen a pályán indult volna el.


Én ma nem biztos, hogy ezt a pályát választanám

- vallotta be az Instyle-nak, majd így folytatta:


"Rendkívül kevésnek látom a tartalmat, és rendkívül soknak a külsőséget. Nem pejoratív értelemben mondom, hanem inkább becsmérlően. Ebben nem látnám a kihívást" - utalt a mostani tartalmakra, kiemelve, hogy a médiában semmi perc alatt ki lehet öregedni és valami teljesen mást kitalálni. Gabriella úgy véli, a televíziózás világában a rivalizálás is fókuszban van, ami szerinte egyfajta téves szemlélet miatt alakult ki.


0 Megjegyzések